PhD sorozat

A sorozat a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának megbízásából készül 2022 óta. A kötetek kiadása az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programja keretében valósul meg, a könyvek kereskedelmi forgalomban nem kaphatók.

Szerző: Biró Zsófia
Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Novissima Kiadó, 2025

A 11. században a király, mint a hatalom kizárólagos letéteményese ítélt előkelői felett. A rá következő több, mint négyszáz évben a bírói hatalom delegálása, személyi, hatásköri majd szervezeti megoszlása követhető nyomon a királyi udvar rendes bírái, majd egy esetben az országgyűlés között. Bár 1526 után a nemesség beleszólása a bíráskodásba – főleg az országgyűlésben – háttérbe szorult, a nádor és az országbíró közjogi tisztségei tovább erősödtek; a helyzetet az 1723. évi felsőbírósági reform volt hivatott rendezni.
A szerző arra vállalkozott, hogy bemutatja a bírói hatalom alakulását, a bírói hatalom gyakorlásának megoszlását és végül függetlenedésének folyamatát, kiemelve a 13-16. századi tradicionális jogi időszakot, illetve az országgyűlést, mint a hűtlenségi deliktumok tárgyalására jogosult rendkívüli fórumot. A mű kitekintéssel él az 1723-1869 közötti időszakra, hogy röviden bemutassa, hogyan jutott el a bírói
hatalom a teljes függetlenedésig, az 1869. évi 4. törvénycikkig.
„Biró Zsófia értekezése érdekes és értékes, nagyívű összefoglalása számos alkotmánytörténeti alapkérdésnek: miként formálódott a középkori magyar történelemben a legfelsőbb bírói hatalom gyakorlása? Milyen elvi keretek között osztozott e főhatalmon a király és a nemesség? Van-e relevanciája napjainkban a történelmi alkotmánynak? - kiérlelt válaszokat olvashatunk ebben az igényes munkában.”
Prof. Dr. Balogh Elemér tanszékvezető egyetemi tanár
„A mű mással nem pótolható olvasnivalója lehet mindazoknak, akik érdeklődést tanúsítanak a magyar bírói hatalom gyakorlása és megoszlása, végül függetlenedési folyamatának alakulása iránt.”
Prof. Dr. Kiss László Dsc. professor emeritus

*****

Az angol nyelvű leírás hiányzik.

 

A részletes adatlapot a képre vagy a címre kattintva érheti el.

Ingyenesen letölthető, open access kiadvány

Elolvasom (pdf) Letöltöm (pdf)

 

Not available for purchase!
Quick view
Add to Favorites